A breviárium szó régóta bennem él, ha meghatároznom kéne, kénytelen lennék kézikönyvhöz nyúlni, mert bár valamikor, gyermekkorom hajnalán volt valamelyes vallásos neveltetésben részem, de csak töredékes emlékek, reminiszcenciák maradtak utána. Miként a breviárium is.
Ami nekem most holmi kézikönyvet, imakönyvet, sorvezetőt jelent, amiben gyakorta érdemes, sőt kell lapozni is, s amely valamelyest eligazít bizonyos témákat illetően. Ezen már mit sem változtat az, hogy a parókia.net honlap szerint: "Liturgikus kódex, mely a napi imádságokhoz szükséges szövegeket, himnuszokat és azok dallamlejegyzését tartalmazta. Gyakran gazdagon illusztrálták iniciálékkal és miniatúrákkal. " Ez biztosan így is van, de az én értelmezésem már egy átvitt jelentés, és tiszta szerencsém, hogy ebben az eltévelyedésben nem vagyok egyedül.
Az általam összeállított breviáriumok sorstestvérei - örömmel tapasztalom - rendre föllelhetők az internet világában is (pl. Dávid Ferenc-breviárium; Hamvas Béla-breviárium; Határ Győző-breviárium), s így igazolva látom játékos, kíváncsi gyűjtőkedvből származó ad hoc gyűjteményeim létjogosultságát, még akkor is, ha eljárásom (az internetről, illetve kezem alá eső innen-onnani olvasmányaimból összeollózott, összeharácsolt és mozaikba rakott ismeretanyag saját gyártmányként való eltulajdonítása, de mindenek előtt megosztása másokkal) nem nevezhető éppen jogtisztának.
Számomra a breviáriumok összeállítása (készült már Bajor Andor-, Rejtő Jenő-, Kosztolányi Dezső-, Karinthy Frigyes-, Váci Mihály-breviáriumok) valami szavakkal nehezen kifejezhető örömérzéssel párosult, pedig nem történt egyéb, mint általam tisztelt és becsült irodalmi nagyságokhoz kerestem véletlenszerűen föllelhető, elérhető, számomra revelációként ható információkat, szétszórt, kommentált, kiemelt, magyarázott, kivesézett, vitatott stb. műveket, amelyek egymás mellé szerkesztve, mozaikszerűen sajátosan vallottak az alkotóról. Nem a teljességet, de az élményszerű benfentességet nyújtották.
Ezt próbálom most Ladányi Mihály esetében is nyújtani, akiről tulajdonképpen 1967-ben vettem igazán tudomást, amikor először látogatott el lapomhoz, az Ifjúmunkáshoz. Akkoriban kétlakiként hol Kolozsváron, hol Bukarestben tartózkodtam, készültem felköltözni a román fővárosba, de még nem volt lakásom. Amikor Bukarestben voltam, gyakorlatilag a szerkesztőségben éltem, csak este vetődtem haza egy hivatalos legényszállásra. Miska - felkérésére az első pillanattól kezdve így neveztük egymás között - kedvesen elbeszélgetett a szerkesztőség tagjaival a főszerkesztői asztal körül, akkor készült az alábbi interjú is, amit Lazics (Lázár László) valamilyen oknál fogva nem a saját nevén, hanem egyik álnevén közölt (a Zoltán a fia neve, a Péter a második keresztneve volt, ebből kombinálta "választékosabb" álnevét; a "póriasabb" a Jakab Péter volt). Ő volt a Miska egyik asztalcimborája is, amíg Romániában tartózkodott. Kocsmakultúrájuk folytán tökéletesen megértették egymást, rokonlelkekként üdvözölték egyik a másikat. Emlékszem, lefegyverző volt számomra is a Miska vagánysága, laza proliszemlélete, ő és Moldova György voltak akkor számunkra a jelenkori magyar irodalom plebejusi lelkiismeretének szóvivői, s sokat jelentett az, hogy a romániai magyar ifjúsági lap általa fűzte szorosra kapcsolatait az anyaországi költészettel.
Ma is őrzöm általa dedikált Dobszóló c. kötetét, amit látogatása idején osztogatott krőzusi nagylelkűséggel mindenkinek, akivel csak kapcsolatba került.
***
Beszélgetés Ladányi Mihállyal
(Ifjúmunkás, 1967. november 30.)
Úgy emlegetik, s a hivatalos kritika is úgy tartja számon, mint a fiatal magyarországi költőnemzedék egyik legtehetségesebbjét. Nemrég jelent meg ötödik verskötete, a Dobszóló. 1959-ben debütált Az út kezdeté-vel, utána Öklök és tenyerek, Mint a madarak (ezt József Attila-díjjal tüntették ki) és Utánad kószálok című kötetek következtek. Készített több tévéfilmet, jelenleg a színház is foglalkoztatja. de ezek amolyan "mellékfoglalkozások", hiszen ezt mondja: - Mindig versben gondolkozom, a legtöbb probléma verssé érik bennem.
Jelenleg turistaként tartózkodik hazánkban, ezelőtt négy esztendővel pedig az Írószövetség vendégeként járt Romániában. Élményeiről faggatom, a beszélgetés közben elkerülhetetlenül szó esik magáról a költészetről is. Közvetlen, könnyen megnyíló ember, készségesen vall romániai élményeiről.
- Otthon nem tudok pihenni, olyan vagyok, mint a pedagógus, aki hiába csukja be maga mögött az iskola kapuját, otthon is a lurkók bajaival-gondjaival vesződik. Bejártam sok várost, de őszintén mondom, sehol nem éreztem olyan jól magam, mint itt, Romániában. 1963-as emlékeim hívtak vissza.
- Olvastam valahol, hogy önnel kapcsolatban használják a csavargó költő kifejezést. Mi a magyarázata ennek?
- Semmi más, mint az, hogy szeretek csavarogni. Ebben az a jó, hogy az ember, teszem azt, a Tiszán túli vidékeken csavarogva is rájön azokra a problémákra, amelyek a dunántúliakat foglalkoztatják. Én különben azt vallom, hogy minden ember egyénisége megreked a gyermekkor valamelyik szakaszában. A költők általában a romantikus kamaszkorban rekednek meg, amikor világmegváltó szándékok fűtik az embert. mindegyik költő egy felnőtt kamasz, aki hiszi, hogy a versekkel meg lehet váltani a világot. Ezt fanatikusan vallja s eszerint is él. Különben azt hiszem, minden költő csavarog. A nehézkesebbek, a lusta kamaszok műhelydolgokkal foglalkoznak, saját lelki világukban csatangolnak. Engem a társadalmi problémák érdekelnek, ezért vágok neki újra és újra az országútnak.
Ladányi Azt hiszem, semmi kétség című versében (Dobszóló című kötetgében jelent meg) mondja, mintegy alátámasztásaként, okolásáért csavargásainak: "Vivátot üvöltöztem a pisszegés korában, / meglehetősen faragatlanul éltem hát, / a szépség huligánjaként. / Utáltam ezt a csavargóruhát, / de bőröm kiáztathatta a szél és szabad hajós lehettem benne újra még"... "Mikor bekóboroltuk a sikátorokat, / köszöntek is nekünk / és fogadták / ha odaköszöntünk nekik"... "Ilyenkor verset írtam, / s dacban és révületben / álmodtam át az éhes éjt / az ügyes érdekek szendergő városában / a szépség huilgánjaként."
- Mit látott, mit tapasztalt Romániában?
- 1963-ban tíz felejthetetlen napot töltöttem Mamaiában, s Bukaresten kívül ellátogattam Iasi-ba, Brassóba és Kolozsvárra. A románok nagyon vendégszeretőek, bőkezűek, a végletekig figyelmesek. A Iasul Literar szerkesztőségében magyarul üdvözöltek: a szerkesztőségi titkárnő ugyanis kolozsvári származású. neki köszönhetően verset is fordítottam románból Florin Mihail Petrescutól, akivel összebarátkoztam. Bár még nem kezdődött meg a színházi évad, alkalmam volt részt venni néhány próbán. Jó képességű művészeket ismertem meg, s nagy hatással volt rám az, hogy ebben a fővárostól távol eső városban nagyon élénk a kulturális élet. Csodálatos tájakban gyönyörködhettem, több új városon haladtunk át. Nagyon megkapott Bákóban az a nagyvonalúság, ahogy a múlt rozzant viskóit valósággal leszántják a föld színéről, nem vesződnek megmentésével. Rengeteg lakást építenek Romániában. A tegnap este családlátogatáson voltam. Négyszobás lakásban lakik három család. Nagyon természetesnek veszik hogy szétköltöznek, külön kétszobás lakásokba.
- Szeretem az életet. Olyan helyekre megyek szívesen, ahol vidám környezet fogad, s jó ételeket, italokat fogyaszthatok. A román sörről ódát fogok egyszer írni. Erőt gyűjtök, az utóbbi időben ugyanis sokat dolgoztam, s most jól jön a romániai kikapcsolódás. Jövőben két kötetem megjelentetésére számítok. A vershéten jönne egy ú, majd év végén válogatott verseim kerülnek ki a nyomdából. Az új kötet még nem állt össze teljesen, hazatérve majd azzal foglalkozom. Akárcsak eddigi köteteimben, ebben is túlnyomó részt társadalmi töltésű költemények lesznek.
Megköszönöm Ladányi Mihály szíves készségét, valamint a készülő kötetéből lapunknak adott két új versét (az im-67 decemberi számában közöljük), s további jó pihenést, kellemes szórakozást kívánunk neki.
Lejegyezte: Zoltán Péter (alias Lázár László)
***
Ladányi Mihálynak az Ifjúmunkás "im" (irodalom-művészet) mellékletében megjelent verseiből:
Szerelem
Azt mondod, mondjam el,
milyennek láttam én a szerelmet.
A szerelem hű veréb, igénytelen,
ezenkívül sok van belőle s szürke.
Azt mondod, mondjam el,
milyennek képzelem a szerelmet.
A szerelem keselyű. Zsákmányával oda száll,
ahol még a verebek sose jártak.
Azt mondod, mondjam el,
milyennek kívánom a szerelmet.
Milyennek kívánhatja az ember
a fölötte köröző keselyűt?
Lehetőség
Kicsoda-micsoda legyen,
amikor felnő a gyerek?
Író legyen? Költő legyen?
Vagy megegyék az egerek?
Nem kell! - mondják az egerek,
empirikus megoldás lenne,
és a kukacok kutyát-macskát
mondanának az egerekre.
Végigment a kávéház magányosai közt
Végigment a kávéház magányosai közt
megállt a cigarettafüstben
az izzadt-tenyerű szerelmesek asztalánál
álla alá igazította hegedűjét
és undorító dalocskákat kezdett játszani
hogy aztán ezt a lebujt is
letarhálja a többi után unottan.
Az öregek és a szerelmesek
a divatos dalocskák ütemére
úgy billegtették fejüket
mint reggel a kis edényeket a gyerekek
amíg valaki oda nem szólt a hegedűsnek:
Bachot nem tud?
s bújdosni kezdett a füstben egy fúga fénye.
És nem volt kedve kéregetni aztán
elvitte a fényt a füstből búcsút se véve.
*
Most
hallgatva a világ csenevész dalait
egy mondat aprópénzét szorongatom
hogy rossz szerelmek s egyéb
boldogságot ígérő hadovák kalapjába dobjam:
Bachot nem tud?
Minden szavam
Minden szavam úgy jön a napvilágra,
hogy nem te fürösztöd szádban legelőször -
Csúnya, kopaszodó, furcsa kis állat
vagyok, de fényes kerekek forognak
fejemben, s szívem hegesztőpisztolyától
összeforrna a széthulló világ.
Eszpresszókban és kávéházak alján
papírt teszek néha magam elé, de
édes nyálad hiányzik ceruzámról.
S mint paraszt, ki nem ehet kenyeréből,
úgy szórom el szerelmes szavamat
ebben az asszonyt-burjánzó pusztaságban.
(1969)
Ének moll-ban
Úgy érzem,
már nem tudnék
szecessziós dalt pengetni hozzád
a dob-utcai lépcsőház hárfáján -
úgy érzem,
vége a nyugtalan bohóz-időnek
azon a napon
amelyen szoptatós dajkává változol -
úgy érzem,
gyönyörűség-rügyes melled
engem is jóllakat
mézízű estékkel,
csodálkozással,
és puha, tejjel-teli mell lesz a Nap,
és tejsugarakként zuhognak számra
az édes szavak,
és akkor is tejszagú lesz az este,
amikor már
kifulladt katona lesz a szív
és rongyokra-szakadt
lobogó lesz
az elme.
(1970)
***
Ladányi Miska az elsők között lett kiszemelt "áldozatom", amikor 2006-ban megírtam Lírai tőzsde: FONTOS VERSEK című kötetemet. A Dobszóló-ból kiemelt egyik verse meglepően gyorsan szülte meg ellenversét, s biztos vagyok benne, hogyha valamilyen módon el tudná olvasni, lelkesen fizetne nekem néhány rundot bármelyik bárban, a márkától függetlenül.
Ladányi Mihály
MIT CSINÁL MOST A HŐS?
Mit csinál most a Hős, merre kószál?
Miket beszél, ha mondandója van?
Sziszeg a Hős, akár szélben a nádszál,
vagy ökle fölé töpped szótalan?
Hozzászoktam a Hőshöz s nem felejtem:
ha megszült, legyen fölnevelni kedve.
Hajoljon rám, szeme legyen fölöttem,
ne révedjen folyvást a végtelenbe.
Sebhely legyen a Hősömön, ne érem,
s ne hivatalban térdepeljen, ám
igyon velem, vagy ha nincs pénze éppen,
ücsörögjünk kedvetlenül a téren
s bámuljunk együtt a nők után.
Ladányi Mihály (sz. 1934-mh. 1986) szememben igazi népi hős volt; amolyan szegénylegény, aki olykor váratlanul fölbukkant a román fővárosban és megmerült az ismeretlen közeg póri élvezeteiben: pia, nők... És verset mondott. És mindenkit szeretett. Nem gyűlölködött. Köpcös, kopasz, kis magyar Che Guevara volt a szememben, aki immár nem lehetünk soha...
Cseke Gábor:
A TÚLÉLŐ
ki hős ki nem az egyszer úgy is eldől
csak élni kell s a perc majd ránktalál
megérint s lassan kicsúszik a kezedből
mielőtt valamit is mondanál
busa fején a seb sohase gyógyul
hiába koszlik s frissül fel a kötés
névjegyét nyújtja neked búcsúzóul
és minden szava csípősen epés
ha iszik is magában hajt föl ezt-azt
hadovájával versenyezni kár
reádpirít hogy múltadba ragadtál
te gyáva bunkó pedig az élet elszáll
s kurváktól hemzseg mindenütt a határ
***
A többi verset az internetről gyűjtöttem össze. Meglepett, hogy hányan vannak, akik ma is rajonganak érte, s nem csak az idősebb nemzedék tagjai, hanem a fiatalok is méltatlanul elfeledett, elhalgatott, lejáratott költőnek tartják, akinek munkásságán - bár korában nonkonformizmusát meghazudtoló elismerésekben is része volt, s egyesek szerint úgymond "kiszolgálta a rendszert" - ma sem fogott ki az idő. Kocsis Klára költőnő 2002-ben megjelent Kelet-európai noteszlapok című kötetében több versében is emléket állít neki. Telitalálata: " Ladányi Miska, József Attila. / Mindkettő az isten fia."(Költészet)
A versek legtöbbje személyes honlapon szerepel, kedvenc olvasményként, s mindenki számára elérhetők, aki él az internetes keresőmotorok szolgálataival. Gyűjteményem csupán egy szolgáltatás azoknak, akik nem megszállottjai az internetes nyomozásnak, de mert mennyiségileg meglehetősen tekintélyes, Ladányi Miskáról már jóval átfogóbb képet nyújt, mint néhány verssor vagy közkedvelt idézet.
Zseb-dal
Volt egy ember, ki megtudta naponta
a rádióból és a hírlapokból
milyen boldog lesz itt az utókor
kolbászból lesz a lépcsőházi karfa
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek lesznek szaloncukorból.
S szólt az ember: ezt mind most akarom,
máskülönben nincs igazság a földön,
már az időm nem naplopással töltöm
a nap helyett ezentúl mást lopok
és ó, egek
a szót a tett, a szót a tett követi itt a földön.
És híre ment, hogy ezt lehet. S épp ettől
valósult meg a kollektivizálás
mert nem volt olyan hivatal vagy állás
hol nem loptak naponta számtalanszor
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek kerültek zsebbe akkor.
De jött a baj, hogy kicsik a zsebek
a problémát a lapok is megírták
nagyobb zsebeket követelt az ország
és jött a zsebszabályzási rendelet
és ó, egek
megnőtt a zseb, megnőtt a zseb és eltűnt benne az ország.
Élet és Irodalom 1977
Hagyaték
Anyám mondja: Házasodj meg, fiam,
az élet akkor élet, ha mások annak tartják,
a boltos akkor, ha pénzt adsz neki,
az asszony amikor hazatérsz hozzá,
az utca ha fáradtan vándorolsz,
a kocsma mikor asztalra dülsz,
a sírás ha hang nélkül fohtogat,
sa föld akkor, amikor belefekszel –
Ezek voltak anyám szavai
*
Aki a szakmát gyengén műveli
- mondta apám - az csak árt neki.
Kifeslik, ha az igazság hamis
egy öltésnél a történelem is.
Mesterség és mesterkedés közöt
jó munkás sohase lődörög
- mondta apám - hisz csak árt neki
az, ki a szakmát gyengén műveli.
Mese
Legelőször a manók bújtak el
az est füvébe, a manók legelõbb.
aztán tündér-hugaim hagytak el
éjfél után, de még hajnal elõtt.
A boszorkány felsöpörgette a
sárkány barlangját, s õ is elveszett.
Az álmok zavaros vadvizein most
nappalaim lidércfénye remeg.
A szerelem olykor...
A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipõfûzõnek, amely kitartott akkor is,
midõn a cipõtalp felmondta a szolgálatot.
Sanszon
Ha már öreg leszek:
lesz öt macskám, és kilenc ebem,
és lesz, aki mócsingot mér nekik,
igen, lesz majd egy hentesem...
Igen, talán ha már öreg leszek,
s a villakertben látom játszani õket,
a törpék és a szökõkút között,
igen, s na persze: el-elrévedek –
Most aztán végképp furcsa lenne, ha
prófétaként végezném, zsinegen,
s nem lenne villakertem, se ebem,
se macskám, se hentesem...
Ó, persze, mondanák a macskagazdikák,
na, persze, mondanák a kutyagazdikák,
hát, persze, mondanák a villagazdikák,
így végzi mind, mondanák, hát igen.
Valamit tenni kell már, azt hiszem,
mielõtt ideér a Semmisem,
óh macskagazdikák, óh, villagazdikák,
valamit tenni kell itt, hát igen.
Nyolc sor
Nem is tudom,
hogy mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kék madár
pereg a tolla
Vándordal
mikor belépsz a házba eltaposod
az összes erre-kószált
asszony lábnyomát
mindennap éjfélutánig várlak
éjfél után szél zörgeti az ajtót
az ember nem gitár
attól is megpendül éjelente
hogy nem talál rá a kezedre
*
kinyújtott kezemre akadtál
pedig csak árván hadonásztam
ha most riadtan elszaladnál
kivénhedt útonálló lennék
kit megríkat nyomorúsága
az kell hogy kifoszthassalak
és miattad bezárjanak
valami boldogabb halálba
Este
Kitöltöttem a kérdőíveket
kifizettem a segélybélyeget
s belefáradtam
Nehéz a világ
Isten érezte utoljára ezt
mikor konokul boldog hit helyett
utánvéttel feladta címetekre
a Bibliát
Hold
Neonok közt feljött a Hold,
vacsoraszaggal száll a szél.
Távol az utca véginél
egy fáradt verkli döngicsél.
Bérházak sűrű árnyai
nem rejtették varázsod el.
Megfelezzük az egy cigit.
Éjjelre már nálam leszel.
Mi úgy találtunk egymásra,
mint a házra, ki hazaér.
Éhes lelkünkre süt a Hold,
ez az égi zsíroskenyér.
Varázslat
Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető szája volt.
Azt mondta: nézd, fiú, ott az a nő
legyen szívednek nehéz mint a kő.
Ében szeme erdőtüzébe less,
elszenesedj és elkopj és eless.
Kis melle holdját nézd hogy száll tova,
és halj meg érte minden éjszaka.
Lám, gyönyörű állat a szerelem,
hószín kanca, legel égő gyepen.
Monológ
Barátaim, ti kedves, vad fiúk,
modern dalt dúdolok,
Tejutak vibrálnak álmaitokban és
suhanó autók között jártok,
kusza látomásokat ringattok magatokban,
s neonfényben ázik homlokotok,
bámullak és szeretlek benneteket.
Fekete madarak
Hidegen száll az isten sóhaja,
húzd összébb magadon kabátodat.
Figyeld, a búcsúzás szelíd dalát
zümmögöm kemény fogaim között.
Valaki lehajtott fejjel jön a túlsó part felől,
ahol mi nem jártunk semmikor semmiét.
Bokáján harmat-pánt feszül és
egyre közelebb hallom az énekét.
Fekete madarak rebbennek szemeinkben,
ahogy egymásra nézünk.
Ó, megfagytak az aranycsőrű madarak,
emlékeink hullái csak feküsznek,
kár hessegetni őket,
már nem találjuk az első csókok
elhullatott kék tollait.
Hidegen száll az isten sóhaja,
húzd összébb magadon a kabátodat és
isten veled, isten velem.
Óda
Várost emelsz a poros pusztaságon,
folyót terelsz és embert új irányba,
s az utak fényes fogsorai közül
kilátásként gépek robaja rebben-
Egyik kezedben életet szorongatsz,
felszabadítasz és megtöltöd a lelkünk,
másik kezed a messzeségnek lódít,
és nem tűröd, hogy kifújjuk magunkat.
Olajos vagy, izzadtságszagú, mégis
az asszonyok neked bontják az ágyat,
teherbeesnek és jajgatva szülnek,
hogy nevedet minél többen viseljék-
Ereid a vértől szinte sajognak,
néha azt bántod, aki halna érted,
és rezzenetlen tűröd, hogy az undok
nyálkás férgek mászkáljanak rajtad.
Ó, gyönyörű, vad és félelmetes vagy,
néha nem értlek, ámde úgy szeretlek,
hogy egyszer majd, ha békességre biztatsz,
valami harcban meg is halok érted.
Szorongás
Rádiumként rohan
szét a szorongás bennem:
mindent érteni vágynék
szívemben, sejtjeimben,
mint a rákkutató, ki
figyel, jegyez, parancsol,
s mire valamit tudnék,
a sugárzás szétroncsol.
A Nap alatt
Tárgyak között kutatsz
vagy érzelmeidhez térsz meg,
idegenekre lesel az utcán, hogy
visszaemlékezhess arcukra, szavaikra,
vagy önmagadra figyelsz... Ó
nincs egyetlen indulat
a pszichológiai grafikonokon túl,
nincs egyetlen tény,
amit a lexikonok ne ismernének.
Jársz a nagyvilágban
a felmért országutakon
recept szerint
főzik ételeid,
ősöktől örökölt mozdulatokkal ölelsz,
és ezt az egészet
összefogja benned valami
ótestamentumi
elégedetlenség.
Egyetlen szó
Naponta meghalok egyetlen szó után.
Akár a telihold, reámdől és ragyog.
Varázslat ez. Nincsen kívüle más szavam.
Egyetlen szó. Hallom jól itt belül,
tisztán és pontosan. Ezért szenvedek így.
Mást szerelme, bajok éles kartácsai
vernek, s görnyed belé. Testvérem ő nekem,
hiszen mindenkinek egy szép testről beszél,
minden hasonlít rá, de mégsem ugyanaz.
Eszébe jut, ha jár, eszébe jut, ha ül,
tehetetlen vele, ezért lerészegül,
mert részegebb, ha csak rágondol józanul,
mert részegebb, ha csak így van együtt vele.
Annyira kívánja, hogy szinte már övé,
és mégsem az övé, s ebbe őrül bele.
Visszatérő
Legyek vakaróznak az álmos
estében, kint szól a harang,
káromkodj tehát, vagy imádkozz,
s döntsd a szalmazsákra magad.
A kecskelábú asztalon
füstölve dereng rád a lámpa.
Itthon vagy, sóhajts egy nagyot,
s dőlj álmodni a szalmazsákra.
Minden kellék a régi még,
holdfény csurog a köcsögökre.
Most meghatódni illenék,
mielőtt itt rohadsz örökre.
Kés
Mint öngyilkos
kezéből kiütött kés,
elémzuhansz és
fényed veri át
szememben a halált.
Kabátom alá veszlek,
szorongva szorongatlak,
s utolsó estemig
szerelmem lassan-lassan
reádrozsdásodik.
Mi ketten
Akár az ujjak az ökölben
az ütlegekhez összezárva:
szorongunk gyűrötten, gyötörten,
kik jók lennénk simogatásra.
Címzett nélkül
Jó volna ha egyetlen arcod lenne,
örömtől fényes arcod, szomorúságok nélkül.
Ha nem forognék nők után az utcán,
s nem örülnék minden hozzám-préselt csípőnek.
Jó volna, ha az utcazajból hangod
úgy nőne ki, mint virág a földből,
s hangodba heverhetnék, mint a mesékbe régen,
ha illatodtól lenne édes a szél az őszben,
amely közeledik, hogy
zörgő kóróival befedje arcom,
mielőtt még egyetlenegyszer is
láttalak volna téged!
Epilógus
Nem lágyszavú költemények ezek,
estéktől sáros arcomból röppen fel csak a
kitépett tollú szél
csak szemem zöld esőcseppje billeg
háztetők piszkos lapulevelein, melyek alól
penészes álmokat szívnak ki a szellőzőaknák.
Vagyis nem hangulatos költemények ezek,
csökönyös, bezárt ajtók leginkább
lerontott házak téglarakásain.
Büntetőjogi felelősségem tudatában és
derékig belemártva már a halálba
és Archimédész törvénye szerint
halálból kiszorított életemmel
vonítom, nem költemények ezek, csak
csillagok kutyaláncon.
Ének
Valahol felém fordítottad az arcod
és a távolság összezárt minket.
Ezek a nyomorult szürke napok,
szürke napokba préselt éhezések és szomjazások,
kéz botorkálása üres poharakon, falattalan késeken,
láb reménytelen kóborlása piszkos küszöbök között
mi mást jelenthetne: a távolság összezárt minket,
valahol a tekinteted követ már,
hogy állati nyomorúságomban öled megvigasztaljon,
hogy testnyilasaid kábulatában és szemed
fényszórótüzében
éljek!
éljek!!
éljek!!!
Nyolc sor
Nem is tudom
mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kékmadár
pereg a tolla
Praeludium
Amióta ajtódhoz járok
és nekem nyílik nyikorogva
te vagy az én keresztségem
kitárt tested az én keresztem
amióta ajtódhoz járok
tested révült igézetében
este fénylik az én napom
lepedőd vakító egében.
Utánad kószálok
Utánad kószálok amikor egy nőt követek egész este
és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak
arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található.
Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok,
esetlenül és remélnytelenül várnak Rád.
Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik,
de aztán újra csak egész este követek valakit
aki a sarkon visszapillant
és újra látom nem Te vagy.
Ma is a másik utcában ring a szoknyád
és én meggyújtva villanyom
sokáig nézem az alvó lányt
aki feljött este
hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek
mert ismerős, ahogy hajába túr a szél
és feketén széjjelteríti vállain
Az álmaim.
Ráolvasás
Adj a kéménynek lila füstöt,
adj a reggelnek tíz kakast,
adj a tócsának fodrozó szelet,
adj a halálnak fehér gyolcsot,
adj az ekének csonttalan mezõt,
s adj a költõnek esõvert életet,
adj az anyának jobb fiat,
vénebb hullát a tememtõnek,
s a munkásoknak kemény öklöket,
adj az állatnak meleg ólat,
adj az Istennek arany inget,
és kedvesebb hazát mindenkinek.
Tabán
Egy-egy lányt még lefognak estelente,
ki erre vágyódott a szerelemre,
egy-egy házban még szépasszony lakik,
akivel jól eljátszhatsz hajnalig.
Így őrzi már a múltat csak az utca,
az öreg házak, félig földbe bújva,
egy kis középkor, ahol dohoson
fogatlan szél - javasasszony - oson.
Reggel, midőn idetéved a nap
s lelöttyinti a göthös házakat
színekkel: festők vernek itt tanyát,
hogy elszedjék a nyomor aranyát.
Az ittlakó nedves szalmazsákról
felkecmereg, a ház elé kilábol,
s az újvárosi útnak nekivág,
hogy keressen egy kis romantikát.
Munkások
Este van.
Ülünk egy kocsmában,
s megéljenezzük e fáradt napot,
megéljenezzük a földet:
verejtékünk vasporával lett ma is teli.
Azt mondjuk:
bármilyen is, jó ez az élet,
bizalommal vagyunk iránta -
De holnap megint kalapáljuk és fényesítjük,
s egyszer majd tényleg
ragyogni kezd.
Hisz felegyenesedünk mindig, mint a fû,
ha végigmásznak rajtunk a napok tankjai -
Bármi történik is:
minden hazugságtól
a mi igazságunk lesz fényesebb.
S mialatt a világ
tele van cifra mutatványosokkal,
akik szomorúságot prédikálnak,
mi olajos rongyainkban,
verejtékezve,
vagy asszonyt ölelve,
vagy mint most, kocsmában iszogatva
megéljenezzük a fáradt napot.
Kalózdal
Íme,
éles jatagánként szór szikrákat a napba
aranyfülbevalós kalózok éneke:
csípejû hordókból
döntöttük a
spanyol bort a hasunkba!
Vérünkbe madridi kurvák
vére keveredett!
Ötszáz fõ négert láncra vertünk,
háromárbócos gályánkat degeszre tömtük,
várj ránk, Madonna,
jövünk!
Mint fürge hal, a tengerbõl jövünk,
s ne félj,
húsos, barna karod tárd ki felénk, Madonna!
Afrikában véres-szemû kalózok vagyunk, ám
derék kereskedõkként érkezünk Liszabonba -
Hogy szökik a meztelen bõrû banda! -
Ne hagyd magad, húzz be oldalról egyet -
Ne ácsorogj, színültig azt a kelyhet,
Donna Madonna
kerekcsípejû
hordókból
olvadt-arany spanyol bort
döntsünk a hasunkba!
S vérünk madridi kurvák
vérével keveredjen!
Mese a cigánylányról
Volt egyszer egy cigánylány
- és hol volt, hol nem volt?:
hát természetesen
a cigánytelepen -
aki belátta,
hogy elõbb-utóbb egy cigányfiú megszereti,
és attól kezdve végig
cigánypurdékat szül majd a szép világnak,
s kezdõdik elölrõl minden ugyanúgy,
mint a következõ háború
a békeszerzõdésekben.
S ekkor
a szép cigánylány úgy határozott,
hogy a sorozatot
fehérbõrû gyerekkel kezdi.
Pedig nagyon kevés pénze volt arra, hogy
egy színmagyar férfit lefizethessen.
Ám
bízott a szerencsében
s nekivágott az útnak.
A községben éppen
nyár vége volt és hetipiac,
s a hetipiacon
színmagyar férfiak ácsorogtak.
A színmagyar férfiak
árpát árultak és
a cigánylány után krákogott mindegyik.
A cigánylány elnézegette õket
és nagyon keserû lett a szíve,
mert mindegyik randa rézbarna volt.
Ugyanis amióta
árpát lehet árulni a piacon,
többet vannak a levegõn a parasztok.
Már-már úgy látszott,
alig van különbség az emberek közt,
s e történetet elolvasva elszomorodunk
a cigánylány balszerencséje láttán;
(- hiszen van bennünk jó adag
rokonszenv a cigány-ügy iránt!)
De szerencsére a segédlelkész éppen
kijött egy kis időre
a halotti anyakönyvek közül a levegőre.
Aznap se keresztelő, se temetés,
így hát jól jött neki,
hogy az állami fizetésnek
õ is mellékereshet egy kicsit.
S nekünk is jó, hogy
ilyen jövőbemutatóan
fejeződhet be a történet.
Ebédnél
Mit beszélnek az anyák a gyerekekről Amerikában,
mikor a tányért az asztal üres helyére teszik?
Mennyi szépet lehet a hős gyerekekről beszélni,
akik a dokkokban hajóraszálltak,
hogy megvédjék a gyerekek és lányok mosolyát...
Na igen, de miről beszélgetnek most az anyák Amerikában, mit mondanak?
Mindenfelé nagy a ricsaj Amerikában, a tőzsdén, a politikában,
õrülten csattog ott most a világ!
De azt hiszem, az ebédnél most Amerikában
szótlanul ülnek az anyák.
ABC
És a nyugdíjas Jóisten
előkotorja drótkeretes szemüvegét
és az ábécéből
kihúzza a fölösleget:
Á mint Áldozatkészség,
B mint Barikád nem kell, de a
C mint Cinizmusra még szükség lehet.
E mint Ellenség elavult,
helyét viszont szépen kitölti a
H mint Hízelgés,
I mint Idegenedés,
J mint Jóakarat.
Mert a nyugdíjas Jóisten már szereti a
K mint kompromisszumokat.
L mint Ladányinál kicsikét tétovázik, viszont az
M mint Megbékélés megmarad.
N, oh az N,
szemét lesütve mondja:
nahát ez a Nacionalizmus, nocsak,
s O mint Osztozkodás is tetszik neki.
Sz Sz Sz dörmögi,
s a levegőbe szagol:
ez a T mint Tulajdon
na, végre megint itt van! Ezt várta U
és felesége Vé
ezt várta Zé
s ezt várta XY is titokban.
Leltár I.
Egy kopaszodó homlok egy szemüveg
egy száj kétoldalt szonorúkis vonással
egy nyak izgatott adámcsutkával és keserű nyelésekkel
egy mellkas kitüntetések nélkül és konok vörös szivvel
egy sörgyomor idegessen reszkető májjal
egy pénisz két herével és három leszármazottal
két láb sárbavesző lábnyomokkal és elérhetettlen küszöbökkel
és néhány ének
sárbavesző lábnyomokról és elérhetetlen küszöbökkel
néhány ének
fejem fölött
a szélben
Dal
Először aludtam veled
micsoda húsod van neked
forró a szád gödrös az állad
a bőröd vadító szagú
halálomig kívánlak
Másodszor aludtam veled
meghallgattam az életed
ki szeretett és ki utált
nem lehetett könnyű neked
reggelig be nem állt a szád
Harmadszor aludtam veled
no dehát ki hallott ilyet
folyton csak tenni–venni
fordítsd felém a feneked
hagyj egy kicsit pihenni
Rajzverseny
Kisgyerekek,
rajzoljatok nekem
egy káromkodástalan szép napot,
meg egy szép nénit, amint erre jön,
és rajzoljatok egy tücskökkel teli
holdas estét a néninek,
aki leül s elnézi
ahogy az udvaron tüzet rakok -
Aztán rajzoljatok nekünk
egy ágyat, és végül
adjatok nekem is egy
üres papírlapot.
Öt haiku
1
Tegnap a Golgota Turiszt jutalom-megfeszítésre
utaztatott. Pilátus integetett
utánam.
2
Esténként az Isten szuszogva
mossa lábát napi
verítékemben.
3
Elönt az együttérzés, ahogy a fákra nézek,
mikor sebhelyesen könyörögnek az égnek
egy madárfészekért.
4
Ma éjszaka
felvágta ereit az erdő,
sírtak az őzek.
5
Hangya vánszorog előttem a homokban,
vacsorámból egy morzsát cipel – Talán majd én is
egyszer az örömből.
Tizenegyedik parancsolat
Vegyél meg mindent, vásárolj nyakra-főre,
légy hitelképes, keress kezeseket,
ne maradj ki a piac örömeiből se,
szerezz, szerezz, szerezz!
Nélküled fizetésképtelenek a hivatalok,
hát jár neked ez, te állítod elő
a globális értéktöbbletet.
Vegyél meg minden ezt-azt, a polcok roskadoznak,
váltsd árúra magad, legyen meg mindened.
A dolgos testnek, ha este még maradék erejét összeszedi
(mert komolyzene megy s jobb egy kis etyepetye)
kell a tudat, hogy a gyereknek – ha úgy dönt
a főorvos úr is – meglesz majd mindene.
Hát vegyél meg mindent, vásárolj nyakra-főre,
légy hitelképes, keress kezeseket,
ne maradj ki a piac örömeiből se,
s szerezz, szerezz, szerezz!
Huszonhat sor a szerelemre
Most kellene elmondani,
mennyit jártam utánad, most, amikor
ismerős már a visszeres lábak tétovasága a lépcsők előtt,
ismerős a megromlott hétköznapok szaga vasárnap reggelenként,
ismerős a pénztelenség
az éttermek
pörköltszagú bejáratánál,
ismerős a gyávák hazudozása,
a sarokbaszorítottak megalázkodása,
és ismerős az álmodozás,
hogy egy sohase-összeizzadt ágyon
tiszta ingben várakozik rám valaki -
Most kellene elmondani: szeretlek,
most kellene mindent elmondani rólad, amikor
ismerős a penge a csuklón,
s a keserű orvosság-íz
az összefogdosott poharakban,
ismerős,ahogy szorongástól
vibrálnak az erek
lehangolt gitárhúrjai,
ismerős,ahogy szorongástól
a végső nekifutás alatt -
Most kellene elmondani:
egyetlen szerelem vagy,
mert az összes magányt ismerem általad.
Három katona
Három katona meghalt az ószeresekért
öt katona meghalt a fűszeresekért
hat katona meghalt a temetkezési vállalkozókért
kétszáztíz katona meghalt a hazáért általában
ezannyimint
kétszázhuszonhat katona
Itt valami nem stimmel
A jelentés szerint ugyanis
kettőszázhuszonhét
halottnak kellene lennie
ebből még zrít csaphatnak a tankönyvírók
Ja megvan
Az egyik katona költő volt de
az még az elején
elesett a kétszázhuszonhatért
Kerestetik
Kerestetik
egy nő aki eltart
amíg én verseket írok
Egy nő
akinek nincsenek káros szenvedélyei
vagyis
nem politizál
nem káromkodik
és nem jár haza részegen
Mert ez zavarna a versírásban
A versírásban amely
mint tudjuk egyre jobban
hasonlít a horgoláshoz
szemrontó
rosszul lehet élni belőle
ám ezzel szemben lassanként
teljesen fölösleges is
Egyszóval
kerestetik
Kedvesebb hazát
Adj a kéménynek lila füstöt
adj a reggelnek tíz kakast
adj a tócsának fodrozó szelet
adj a halálnak fehér gyolcsot
adj az ekének csonttalan mezőt
s a költőnek esővert életet
adj az anyáknak jobb fiat
vénebb hullát a temetőnek
s a munkásoknak kemény öklöket
adj az állatnak meleg ólat
adj az istennek arany inget
és kedvesebb hazát mindenkinek
Nagymellű Lány
Nagymellű Lány
tekints reám
a filmplakátról
Egy körúti mozi előtt ülök és
a csengetésre várok
Várom hogy jársz-kelsz
a mozivásznon
hogy televiháncolod az estet
Szentséges riszálásodra várok
ezer karám
terelt hozzád ma is
Nagymellű Lány
szabadíts meg a mindegy mitől
Amikor hadvezérek
odabiggyesztették már autogramjukat
a holtak névsora alá a híradóban
itt ülök majd a tizenkettedik sorban
és nézlek
És ha álmatag protokoll-fogadásokon
koccintanak a mozivásznon
kérlek ülj majd
két szendvicses-tál közé és
világítson a térded
Ó Nagymellű Lány
villogtasd meg
fényre éhes tekintetem előtt
alsóneműdet!
A nők akiket...
A nők akiket szeretünk
többé nem csodalények
Sokgyerekes anyák a múzsák
paprikáskrumplit főznek estelente
Fűszeres vacsorák szagában
álmodjuk meg a világ vacsoráját.
Az ember
Az ember
reggeli felébredése
nem üzlet
az ember
törtetése a villamoson
nem üzlet
az ember
délelőtti nekibuzdulása
nem üzlet
az ember
egész heti izzadtsága
nem üzlet
az ember
vasárnapi henyélése
nem üzlet
az ember
egész emberöltőnyi reménykedése
nem üzlet
S az ember
kitalálja a halálát magának
és ez már érhet valamit
mert
a Temetkezési Vállalat emberétől
megkapja végre
az Élet Kilátástalan Hőse című
érdem fakeresztet
az ember
Vad dal
Két házsor közt egy vad dalt dúdolok
Az Ó HA MILLIOMOS LENNÉK kezdetű
nemzeti dal korában
a MARSEILLAISE-szel
verek be minden ablakot
Szerelemből a szerelembe
Szerelemből a szerelembe
akárcsak jobb hazát keresve
akárcsak kenyeret keresve
szerelemből a szerelembe
Megy az ember lefelé lassan
mintha egy liliom-lugasban
árván és fogat csikorgatva
egyedülből a magányosba
A bőr
Nem a legszebb bőr ez nem ám
Akad ki sandán megcsodálja
de aztán felül a lovára
Me, a legszebb bőr ez komám
Kérges kissé repedt kicserzett
nem a legszebb bőr ez dehát
mégis árulják eladják
Kelendőbb mint a perzsaszőnyeg
Szőrevesztett s kilóg belőle
egy-egy öreg csikk mint a rojt
a jobb ízlés irtózik tőle
S kik lábukat belétörölték
nicsak sóhajtják csupa folt
az ember vásárra-vitt bőre
Az asszonyokat
Az asszonyokat
megrontotta a hosszú háború
egyesek már a lövészárokban is
teherbeesnek
Sőt az intelmek ellenére
bizonyos asszonyok
még szülnek is
a bunkerekben
Csoda-e hát
ha aggódik a művelt
humanista világ
hiszen kétségtelen
mivé fejlődnek majd a gyerekek
ily rosszhírű helyen
Halhatatlanság
Az ember
a társaságban
kiereszti a hangját
és zengő hangon
megváltja a világot
és azt mondják rá
ez az ipse már halhatatlan
akkora hangja van
akár a jóistennek
Aztán az ember
hazamegy
a társaságból
egyetlen mukk nélkül
letolja a nadrágot
és odafekszik
a felesége mellé
Megjöttél kisfiam kérdi az asszony és
combja közé szorítja
És az ember
egy órán belül
valóban halhatatlan
***
És végül címszavakban - a költő személyi lapja, ahogy egy irodalmi lexikon nyilvántartja:
Ladányi Mihály (Dévaványa, 1934. febr. 12. – Csemő, 1986. szept. 20.): költő, József Attila-díjas (1963, 1978). Iparos-földműves családból származott. Alsóbb isk.-it szülőhelyén, a gimn.-ot Kisújszálláson és Nagykőrösön végezte. Székesfehérvárott érettségizett. Festőnek, grafikusnak készült, de már korán verselt is, Petőfi, Ady, József Attila és Sinka István példáján épülve. Fodor András közölte gimnazista kori verseit az Új Hangban. 1953-tól 1957-ig az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) bölcsészkarának hallgatója volt. 1957-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó, majd a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1958-tól vidéken működött, előbb a Szolnok megyei Néplapnál, majd Nagyréden kultúrotthonban. 1960-62-ben Kazincbarcikán a művelődési ház ig.-ja lett. 1964-től írásaiból élt. 1963-ban Mint a madarak c. kötetéért kapta első József Attila-díját. Társadalmi elkötelezettsége kiállást jelentett a peremen élők mellett, akikhez – független életmódjával – mindinkább maga is odatartozott. Ekként igyekezett megmaradni – illúziók nélkül is – forradalmárnak. Válogatott verseinek 1970-ben megjelent kötete, Élhettem volna gyönyörűen, adja az addigiak summázatát. A hetvenes évektől csemői tanyájára vonult vissza, ahol mezőgazdasági munkából és írásaiból tartotta el magát. Német, angol, orosz és román költőket fordított m.-ra. Munkásságát 1980-ban Gábor Andor-díjjal, 1982-ben SZOT-díjjal jutalmazták. – M. Az út kezdete (versek, Bp., 1959); Öklök és tenyerek (versek, Bp., 1961); Mint a madarak (versek, Bp., 1963); Utánad kószálok (versek, Bp., 1965); Dobszóló (versek, Bp., 1967); A túloldalon (versek, Bp., 1969); Élhettem volna gyönyörűen (válogatott versek, 1959-1969, Bp., 1970); Kedvesebb hazát (versek, Bp., 1971); Kitépett tollú szél (versek, Bp., 1974); Se csillaga, se holdja (összegyűjtött versek, Bp., 1974); Seregek mögött (versek, Bp., 1976); Föld! Föld! (Huszonegy vers, Békéscsaba, 1976); Torkomban sóhajokkal (versek, Bp., 1980); Gyere vissza (vál. versek, Bp., 1983.); Van időd (versek, Bp., 1985); Csillagok kutyaláncon (összegyűjtött versek, 1959-1985, Bp., 1987); Bejegyzések a családi bibliába (posztumusz és kötetben meg nem jelent versek, Bp., 1988). – Irod. Zimáné Lengyel Vera: L. M. (Bibliográfia, Bp., 1976); Bertha Bulcsú: Interjú L. M.-lyal (B. B.: Írók műhelyében, Bp., 1973); Szekér Ernő: Utolsó beszélgetés L. M.-lyal (Élet és Irod. 1986. 40. sz.); Simor András: L. M. nagyságáról (Kritika, 1986. II. sz.); Vinkó József Ahová a lélek hazatalál (Új Tükör, 1986. 40. sz.). – Szi. Sárándi József: L. M. emlékére (vers, S. J.: Egy esélytelen magánszáma, Bp., 1989).
Fotó: Csigó László (Forrás: Se csillaga, se holdja, Összegyűjtött versek. Szépirodalmi, Bp. 1974)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése